Biográfia - Kiss Kata Zenekar

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Kiss Kata - ének

Énekelni négy évesen, édesapja oldalán kezd. Hegedülni Bartók Béla tanítványától, Dr. Barsi Ernő néprajzkutató- és  zenepedagógustól tanul. A 2006-os olaszországi Festa della scuola összművészeti fesztiválon hazánkat képviseli a Föld dala című szerzeményével. Még ebben az évben találkozik Bikics Tiborral, akivel  közösen kezd dolgozni első lemezén. 2009-ben alakítja meg a Kiss Kata zenekart, ahol az éneklés mellett társszerzői feladatokat is vállal.

 
 

„Énekel akkor is, ha hallgat, akkor is, ha beszél - tán még álmában is. Mert a lelke muzsikál ennek a mindig mosolygós, mindig energikus, vékony, csillogóan barna szemű fiatal lánynak, aki nagyra törő terveket dédelget magában, s aki mindent meg is tesz ezek megvalósulásáért. Két év kemény munkájával született meg élete első, Dalocska című lemeze, mellyel szinte azonnal a népi ihletettségű rockzenét kedvelő közönség kedvencévé vált. Énekelni közösségben az igazi, Kata igazi csapatjátékos. Férjének, Bikics Tibornak - aki egyben szerzőtársa és producere is - épp oly hálás a jó hangzásért, mint zenekara minden tagjának, a dalok üzenetét a testbeszéd erejével közvetítő táncosoknak, az őket hűségesen mindenhová elkísérő technikus kollégának. Kiss Kata tudatosan a rockzene sodró lendületét  használja fel ahhoz, hogy a népdalok az ifjabb korosztályok szívéhez-lelkéhez is utat találjanak. Legújabb terve, hogy a gyerekeket is megszólíthassa dalaival. Leghőbb vágya egy olyan lemez, mely a mai kor hangzásvilágával fűszerezett, népzenével társított magyar népdalkincset ismerteti és szeretteti meg a kisiskolásokkal.„ (Csűrös Csilla - MR1 Kossuth Rádió - 180 perc)

 
 
Bikics Tibor Bálna - billentyűs hangszerek, zenei- és produkciós vezető

Tanulmányainak elvégzése után azonnal belecsöppen a magyar zenevilág forgatagába. Közreműködik ismert előadók, Sárközy  Anita, Gálvölgyi János, és az Alma együttes lemezén. Tapasztalatot külföldön is szerez: hét évig járja Európát és a tengerentúlt zenekaraival. Hazatérése után kerül a ZZi Labor nevű zenekarba, mellyel 1986-ban a Queen együttes előzenekaraként lép fel a Népstadionban. Oszlopos tagja volt a Beatrice zenekarnak is. 2001-ben a Duna Televízió felkéri  a "Cseppnyi változás" címen végbement arculatfrissítésének zeneszerzésére és zenei vezetésére. Ettől kezdve a Duna Televízió zeneszerzője. Ugyanebben az évben a Kamera Hungária díj első helyét nyeri el a Duna Tv Híradójának főcímzenéjével. Az ismert televíziós geológus, Dr. Juhász Árpád útifilmjeinek a zeneszerzője.

 
 

Kiss Katával 2006-ban a Duna Televízióban találkozik. Az énekesnő ekkor kéri fel őt első szólólemezének megírására. Különleges hangzásvilágával és Kata kiváló énekhangjával egy rendkívül jó és népszerű albumot készített. Katával együtt alakították ki egyedi zenei stílusukat. 2009-ben megalapítja  a Kiss Kata Zenekart, melyben billentyűsként, valamint zenei- és művészeti vezetőként is közreműködik.

 
 
Tóth Ádám – népi hegedű


Hét éves korában kezd zenét tanulni Fodor Sándornál és Hrúz Dénesnél. 15 éves korától folyamatosan zenél különböző zenekarokban. 2007-ben salgótarjáni barátaival és zenésztársaival megalakítja a Dobroda népi zenekart, melynek azóta is tagja. A zenélés mellett egyetemi tanulmányokat is folytat az Eötvös Loránd Tudományegyetem geográfus mesterképzésén. Ádám az, aki az autentikus népzenei vonalat képviseli a Kiss Kata Zenekarban, melynek 2010 óta hegedűse.

 
 
Kiss Gábor – szólógitár

Egészen pici gyermekként kapja első gitárját. Hangszerétől azóta is elválaszthatatlan. Első tanára Slamovits István  (Slamo) az Edda zenekar egyik alapító tagja. A Kronos rockzenekar szólógitárosa és zenekari vezetője volt. Bandájával rendszeresen lépett fel az Edda előzenekaraként. 2010-től a Kőbányai Zenei Stúdió  tanulója, ahol Tornóczky Ferenc és Maróthy Zoltán tanítványa. Ugyanebben az évben testvére felkérésére csatlakozik a Kiss Kata Zenekarhoz. Különleges kihívásnak tartja a rockzene és népzene találkozásának  megvalósítását.

 
 
Dudás Zita - Juhász Gábor - Néptánc

Zita családi vonalként viszi tovább a hagyományőrzés szeretetét, édesanyja egyik jeles alakja a magyar népművészetnek. Hat évesen kezd táncolni, karrierjét a tiszaújvárosi Pántlika Néptáncegyüttesben kezdi. 2003-ban alapító tagja az egri Eszterházy Károly Főiskola Egres Néptáncegyüttesnek. 2006 óta táncol a  híres - világörökségként jegyzett - mezőkövesdi Matyó Néptáncegyüttesben is. A Matyó Néptáncegyüttes koreográfusai a Magyar Állami Népi Együttes kiváló táncosaiból kerültek ki, Zita tőlük sajátíthatja el a legkorszerűbb lépéseket és technikákat. A Kiss Kata Zenekar táncosa a zenekar megalakulása óta, ahol koreográfusként is szerepet vállal. Táncban és színpadi mozgásban egyaránt megmutatja, hogyan kapcsolódik össze a produkcióban az autentikus -és modern ritmus világ. Az egri Eszterházy Károly Főiskola és a Testnevelési Egyetem végzős hallgatója.

 
 

Gábor néptáncos karrierjét a Táltos Néptáncegyüttesben kezdi 14 éves korában, azóta számos néptáncegyüttest is erősített a jelenlétével: Felsőtárkányi Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Egres Néptáncegyüttes, majd 2005 óta az ELTE Néptáncegyüttesében táncol. Egyetemi tanulmányokat folytat az ELTE programtervező-informatikus szakán. Tanárként és koreográfusként is működik, a jövő nemzedékét tanítja a néptánc és a mozgás szeretetére. 2010 óta oszlopos tagja és táncosa a Kiss Kata Zenekarnak, az autentikus vonal meghatározó képviselője. Színpadi  produkciójában a „legényes” kihagyhatatlan eleme a koncerteknek.

 
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz